Mikor szükséges a csőtörés bemérés?

A címben szereplő kérdésre a válasz: csőtörés esetén. Persze nem ennyire egyszerű a dolog, hiszen a csőtörés lehet olyan helyen is, ahol nem látható, így annak “eredménye” csak a vízszámlán tűnik fel. A műszeres csőtörés bemérés a biztosítóval való intézkedéshez és a minél kevesebb bontással járó javításhoz elengedhetetlen. Korszerű technológiával, már aznap elhárítjuk akkor is ha nincs látható jele a vizesedésnek.

Figyeljük a csőtörés jeleit!

A csőtörés kis túlzással szinonima a rémálom szóra, hatalmas problémát tud okozni egy házban vagy lakásban, teljesen tönkreteheti az otthonunkat. Látszólag akkor a legnagyobb a baj, ha teljesen elázik a konyha vagy a fürdőszoba, átvizesednek a falak, de a “láthatatlan” helyeken történő csőtörés is okozhat súlyos gondokat, hisz mire kiderül, a vízszámla az eget verdesi. Éppen ezért fontos, hogy ha csőtörésre gyanakszunk, hívjunk szakembert, aki beméri a probléma helyét, méretét. Honnan tudhatjuk, hogy csőtörés van az otthonunkban? A szemmel látható jeleket már említettünk, ide kapcsolódik, ha áll a víz a pincében, ha penészedik, nyirkos a tapéta vagy pereg a vakolat a falakon, ha folyamatosan, még száraz időben is saras a kert. Ezek az egyértelmű jelek, a rejtett csőtörést azonban nem lehet ilyen könnyen észrevenni. Ha a vízszámlán szereplő összeg eltér a megszokottól, ha a vízóra akkor is pörög, amikor minden csap el van zárva, ha alacsony a víznyomás, kezdjünk gyanakodni, és kérjünk segítséget. Ha nem tesszük, akár hónapokig is magasabb vízdíjat fizethetünk a valós értéknél.

Sok gondtól megszabadít a műszeres csőtörés bemérés

Egy csőtöréshez nem szükséges külső behatás: a csövek elöregedése, a természet „munkája” enélkül is összehozhat egy repedést. Ezt teljes biztonsággal elkerülni nem lehet, ám a javításra és helyreállításra fel lehet készülni, ezért kell folyamatosan figyelni a jeleket. Ha már észleltük, hogy baj van, akkor a megoldásra kell törekedni, természetesen úgy, hogy az a legkevesebb gondot okozza a ház körül, a legkevesebb bontással járjon. Ezért fontos a csőtörés bemérés, ami akár centiméteres pontossággal is meghatározza a baj forrását! Ha ugyanis szabad szemmel nem állapítható meg, honnan ered a probléma, a műszeres módszerben lehet bízni, ennek eredménye pedig a biztosítás szempontjából is fontos. Ehhez nem szükséges bontani, nem kell hozzá felesleges rombolás, sokkal kevesebb a kosz, a költség, a gond. A csőtörés bemérésben cégünknek évtizedes tapasztalata van, szakembereink profi eszközökkel rendelkeznek a legjobb minőség érdekében. Mivel tudjuk, hogy egy csőtörésnél minden perc számít, 0-24 órás, 365 napos szolgáltatással állunk ügyfeleink rendelkezésére, így az SOS problémákat is hatékonyan meg tudjuk oldani Budapesten és egész Pest megyében.